Interjú 2010-ből. Meghallgatható itt:

http://szentkoronaradio.com/pilisivisszhang

LECHNER JUDIT biokertész írása a baráti körünkről:

---

Vannak vidékek, gyönyörű tájak…

Mitől lesz a lakóhely otthonná? Régen, amikor a kőolaj még nem hozta ilyen izgága túlmozgásba  a világot, a szülőfalu, város határát némelyik ember egész életében nem hagyta el. Azt ette, ami a kertben, a földeken megtermett, a kút, a patak vizét itta, dalai, táncai is ott születtek, ahol ő élt. Az esztendő körforgása, a Nap járása-kelése kiszámítható biztonságot jelentett, a napok, hónapok, évszakok ritmusára rítusok épültek, a napfordulók megünneplésének hagyományába egymást követő népek, nemzedékek nőttek bele. A mai ember persze „tudja”, hogy nem a Nap fordul, hanem a Föld kering, meg még forog is, velünk együtt, de ebbe a nagy tudásba bele is szédülne, ha nem volnának az ünnepek kapaszkodói. Zsámbékon ezeket a kapaszkodókat csillogóvá fényesíti a helyi hagyományőrző baráti kör a gyakori használat által!

Hol kel fel a Nap?

Felségednek Budán, nekem pedig Cinkotán, válaszolta Mátyás királynak valamikor a cinkotai kántor, és ezzel a gondolattal szépen visszahelyezkedik az ember az ősi  geocentrikus világképbe, akár a röghöz kötött növényvilág. Zsámbékon ennek megéléséhez csodálatos segítséget nyújt a romjaiban is gyönyörű gótikus templom, ahol az őszi- tavaszi napéjegyenlőség hajnalán imával köszöntik az egybegyűltek a napfelkeltét. A közel nyolcszáz éve épült templom keleti, lőrésnyi ablakán ugyanígy tekintett be évről-évre a felkelő Nap,  akár Corvin János uralkodott errefelé, török megszállás alatt élt a vidék, vagy szorgalmas sváb gazdák népesítették be a környéket.

„tavaszok, nyarak, őszeim, maradékaim s őseim…”

 Egy városban is lehet jó faluközösség, vallják a helybéliek, és előadásokkal, kézművesvásárral, esti közös tűzgyújtással, énekkel, tánccal  ünneplik az esztendő négy sarkalatos fordulóját.   

Az őszi és a tavaszi rendezvény a legnagyobb, nyáron a hagyományos búcsúval ütközne az  időpont,  hiszen a katolikus templom Keresztelő Szent János születésének ünnepére van szentelve. Ilyenkor csupán a Cserepeskertben, Zombori Lászlóék udvarán rakják meg a tüzet, amibe gyógynövényeket, virágokat dobnak, és persze át is ugorják a hagyományoknak megfelelően!

Különös véletlen volna csupán, hogy az esztendő leghosszabb napja a Keresztelő születésnapja? „Nekem kisebbednem kell, néki pedig növekedni,” mondja János, Jézusra utalva, és a nappalok hossza is rövidülni kezd, egészen a téli napfordulóig, amikor a nyári este égig lobogó máglyáival szemben a karácsonyi éjszaka sötétségében apró gyertyaláng ébredése emlékeztet a Megváltó születésére. Ez a két születésnap tagolja az évet két részre. De ez nem a sötétség és a világosság „harca”, hanem a polaritások egyensúlya, akár a belégzés, kilégzés, tavasz és ősz, növekedés és lebomlás ritmusa. Milyen nagy dolog, hogy mi itt a mérsékelt égövön ezt is ilyen szép kiegyensúlyozottságban élhetjük meg! Északra haladva, ahogy ez a polaritás  erősödik, a természet egyre zordabbá válik, egészen a féléves éjszaka és nappal ember számára élhetetlen sarkvidékéig, dél felé pedig az Egyenlítő tagolatlan esztendejét találjuk, mindennapos esőkkel és elviselhetetlen forrósággal.

Boldogasszony kemencéje

Amíg a zsámbéki férfiak Mátyás király harcias íjászait tekintik elődeiknek, lovakkal, sólymokkal, szekerekkel mulatva idézik meg a régmúlt daliás időket, az asszonyok a saját világukat, az otthon melegét őrzik, hiszen ez is egy fajta polaritás, egyensúlykeresés a férfi és női szerepek között. Tavaly megépült a város közepén a kis templomot formázó kemence, sok-sok ember adományából, közös munkájából. Itt gyűlnek össze szombatonként az asszonyok, hozzák a megdagasztott, megkelt tésztát, meg persze a gyerekeket, és együtt várják, amíg kisülnek a kenyerek. Készül itt kenyérlángos, lekváros-rácsos lepény, és a hűlő kemencébe cserépfazékban berakott töltöttkáposzta is elég meleget kap még ahhoz, hogy másnap reggelre magától elkészüljön!

De mitől más az ilyen, kézzel dagasztott, fateknőben kelesztett, kemencében sült kenyér, mint a „bolti,” szakemberek által profi módon gyártott tömegárú? Valami különös minőség jelenik meg benne, amit talán csak olyan érzékeny ember tud megfogalmazni, mint az idegenbe szakadt zeneköltő, Bartók Béla, amerikai száműzetésében visszaemlékezve a soha többé nem ízlelhető itthoni kenyér dagasztására:

„… A teknőnek mélynek kell lennie, s elég hosszúnak ahhoz, hogy elférjen egyik végében a liszt, a másikban pedig az erjedő, kelő, mozgó eleven kovász, mely tele van élesztőcsírákkal, s melybe mindig tesznek egy morzsányit a legutóbbi kenyér tésztájából, hogy a kenyérsütés sok évszázados lánca meg ne szakadjon, aztán dagasztják, míg duzzadó, lágyan lélegző tésztaheggyé nő, de nem fémszerszámmal, hanem asszonykézzel, amelynek életadó ereje beleáramlik a mi mindennapi kenyerünkbe! ”

Csak akarat, jó közösség kell hát ahhoz, hogy a kenyérsütés évszázados lánca meg ne szakadjon végképp, hanem újra kezdődjön olyan fiatalasszonyok keze nyomán, akik gyermekként már  nem is ízlelhettek valódi házikenyeret? Hol van hát valójában az otthon? A kemence melegében, a varázslatos napfelkelték kozmikus ritmusában? Kinek Zsámbékon, kinek máshol, de valahol mélyen a szívünkben is, ahogy Kányádi Sándor írja:

… vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül”

Oldal: RÓLUNK ÍRTÁK
Zsámbéki Hagyományőrző Baráti Kör - © 2008 - 2024 - zsambeknapfordulo.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat